Szinte az összes versben érezni a keserűséget, fájdalmat, a tragédiák sokaságát, ami kiérződik a sorok között. A verseket olvasva átérezni mindazt, amin keresztülment, megélt, átélt. Az író, így próbálja kiírni magából mindazokat a fájdalmakat, érzéseket, amik megtörténtek vele, a családjával vagy a közvetlen környezetében is. Mindezek átsegítették őt egy-egy nehéz életszakaszon. 

Fodor Brigitta

Egy megfáradt, de mégis élettel teli ember tollából kerekedtek a szavak ezekké a versekké. A fájdalom, az elmúlás sugárzik ki a sorok mögül. Fájdalmas, de mégis gyönyörű. Borzalmas, de mégis szívet melengető.

Bódi László 1942. június 1-én született Miskolcon. Iskoláit is itt végezte, majd gépkocsivezetőként, később pedig autóbusz-vezetőként dolgozott nyugdíjazásáig. Verseket iskolás kora óta írogat, de nem merte megmutatni senkinek. Mindig attól félt, hogy nevetségessé teszi magát. Majd később minden bátorságát összeszedve, és persze rábeszélésre, idősebb korában jelentkezett olyan klubokba, ahol hasonló, amatőr írogató emberek tették közzé verseiket, írásaikat, és ennek egy pár antológia lett a vége. Egy alkalommal pályázatot is adott fel, melynek egy oklevél lett a jutalma.

2004-ben jelent meg a miskolci Magyar Alkotók Internetes Társulása által kiadott antológia, melyben négy versét ismerhettük meg (A fény és árnyék, A nap, Szalonnasütés, Madarak). 

Bódi László hatvan oldalon keresztül adja át nekünk élete keserűségét, szerettei elvesztését, egészsége, fiatalsága elmúlását.

Verseit olvasva mindenki rátalálhat a maga keserűségére is, mint ahogy én is rátaláltam, de ez mégsem szomorított el. Ellenkezőleg. Megnyugtatott, mert arra gondoltam, hogy ennyi keserűség mellett is képes volt Bódi László versekbe önteni mindazt, amit átélt, és képes volt arra, hogy megossza velünk.

Mindezek mellett rátaláltam arra az emberre is, aki mesterien adja át érzéseit, életét az olvasóinak.

Szabó Erika

https://e-konyvbolt.eu/shop/elektronikus-konyvek/alkonyat/

Kóborlás

Életemnek vándor útján,

Amerre csak jártam,

Mindig a sima utat kerestem,

Csak göröngyöt találtam.

Sasok hegyes csőrükkel

Mardosták ruhámat,

Csipkerózsa szúrta kezem,

Ha letéptem egy szálat.

Velem szemben, ha ember jött,

Megörült a szívem,

Hittem neki, de becsapott,

Terhét ma is viszem.

Megöregedtem és még élek.

Nyugton vagyok ma már.

A sima utat nem találtam,

Azért egy kicsit fáj.

Reggeli álmosság

Mit várhatok így félálomban,

Hajnalonként, ha felkelek,

Zűrzavar van tudatomban,

Álmosítón rengeteg.

Mégis pihentebb az agyam,

Mint egy álmos délután,

Bár az álom, a haszontalan,

Sűrű enyvként ragad rám.

Gondolatim mégis résen,

Várják velem a holnapot,

Hogy mindegyik útra kéljen,

Száguldva a messzeségben,

Köszöntsön minden csillagot.

A fecske

Villanydróton ül a fecske,

Félénk szegény, csicseregne.

Csicseregne, tán nekem,

De én ember, ezt nem érthetem.